Egy élet

  • One Life
  • 2023
  • angol életrajzi, dráma, történelmi
  • 110 perc

Nicholas "Nicky" Winton, az ifjú londoni bróker a csehszlovákiai menekültek ügyével foglalkozó brit bizottság munkatársaival, Trevor Chadwickkel és Doreen Warrinerrel 669 gyereket mentett meg a nácik elől a második világháborút megelőző hónapok folyamán. Nicky 1938 decemberében látogatott el Prágába, ahol a nácik felemelkedése által fenyegetett s hazájukat hátrahagyott német és osztrák családokkal találkozott, akik elborzasztó körülmények között tengődtek, élelem és hajlék híján. A fiatalember és két társa ezt követően versenyt futott az idővel, hogy minél több gyermeket kimenekítsenek a határok lezárása előtt. Ötven évvel később, 1988-ban Nickyt még mindig kísérti azon gyermekek kétséges sorsa, akiket nem sikerült biztonságban Angliába juttatniuk; ostorozza magát, amiért nem volt képes többet tenni. Egy napon azonban megkeresi a BBC, és élő televíziós műsorában meglepetésszerűen összehozza az immáron felnőtt túlélőkkel – ami segít a férfinak végre valahára megbékélnie a bűntudattal és bánkódással, ami öt évtizeden át emésztette.

Eredeti cím: One Life

Rendező: James Hawes

Magyar mozi premier: 2024.02.15.

Nicholas "Nicky" Winton, az ifjú londoni bróker a csehszlovákiai menekültek ügyével foglalkozó brit bizottság munkatársaival, Trevor Chadwickkel és Doreen Warrinerrel 669 gyereket mentett meg a nácik elől a második világháborút megelőző hónapok folyamán. Nicky 1938 decemberében látogatott el Prágába, ahol a nácik felemelkedése által fenyegetett s hazájukat hátrahagyott német és osztrák családokkal találkozott, akik elborzasztó körülmények között tengődtek, élelem és hajlék híján. A fiatalember és két társa ezt követően versenyt futott az idővel, hogy minél több gyermeket kimenekítsenek a határok lezárása előtt. Ötven évvel később, 1988-ban Nickyt még mindig kísérti azon gyermekek kétséges sorsa, akiket nem sikerült biztonságban Angliába juttatniuk; ostorozza magát, amiért nem volt képes többet tenni. Egy napon azonban megkeresi a BBC, és élő televíziós műsorában meglepetésszerűen összehozza az immáron felnőtt túlélőkkel – ami segít a férfinak végre valahára megbékélnie a bűntudattal és bánkódással, ami öt évtizeden át emésztette. ... Teljes szöveg »

Szereplők

Gyűjtemények

Kritikák, cikkek

Tetszett a film? Vagy az a tipikus "azért néztem meg, hogy másnak ne kelljen"? Mondd el másoknak is!

  • age-cookies

    Egyes plakátok/képek, illetve előzetesek/videók 18 éven aluliaknak nem ajánlott, valamint sütiket használunk.

    A Filmlexikon böngészésével elfogadod ezeket. Részletek »

  • Rendben
mi ez? bezár
  • Ez a "telepítés" tulajdonképpen nem telepít semmit, semmihez nem fér hozzá a telefonon. A Filmlexikon logója egy indító ikonként fog megjelenni a menüben, ami a Chrome böngésző segítségével megnyitja a weboldalt. Miért jó ez? Egy kattintással elérhető a Filmlexikon, nem kell külön beírni a webcímet a Chrome-ba, illetve több látszik belőle, mert nincs ott a Chrome felső keresősávja.

Tárhely, VPS, domain köszi nem