Filip

  • 2022
  • lengyel dráma, történelmi, háborús
  • 125 perc

Filip (Eryk Kulm) egy lengyel zsidó, akinek családját elfogják a nácik 1943-ban. A fiatal, introvertált hajlamú srác viszont hősies módón meg tud menekülni a varsói gettóból és egyben az országból, elkerülve a biztos halált. Mivel érzelmei kimutatásában nem jeleskedik, így úgy dönt, hogy ebből hasznot húzva elrejti valódi mivoltát és franciának tetteti magát. Útja a náci Németország szívébe, Frankfurtba vezeti, ahol álcájával pincérként helyezkedik el. Mindezt nem is akárhol, hanem egy elit luxusszállodában, aminek minden előnyét kiélvezi. Barátságot köt szerte Európából érkező kollégáival, akik körében felfedi lengyel származását, sármjával pedig népszerűvé válik a csinos hölgyek között. A testi örömökön túl idővel ismét rátalál a szerelem, először kapcsolódva valakihez érzelmileg megérkezése óta. Amikor azonban a háború alakulása veszélyessé kezd válni új életének legfontosabb embereire és kártyavárként hirtelen megint összedőlhet körülötte minden, észbe kap, hogy eredetileg miért is jött pont ide: a gazdagság farvizén habzsolás helyett terve a nácikon való sajátos bosszúhadjárata volt családjáért. Hogy megmentse magát és új komfortzónáját, ideje beváltani azt, amiért érkezett.

Rendező: Michal Kwiecinski

Magyar mozi premier: 2023.12.07.

Filip (Eryk Kulm) egy lengyel zsidó, akinek családját elfogják a nácik 1943-ban. A fiatal, introvertált hajlamú srác viszont hősies módón meg tud menekülni a varsói gettóból és egyben az országból, elkerülve a biztos halált. Mivel érzelmei kimutatásában nem jeleskedik, így úgy dönt, hogy ebből hasznot húzva elrejti valódi mivoltát és franciának tetteti magát. Útja a náci Németország szívébe, Frankfurtba vezeti, ahol álcájával pincérként helyezkedik el. Mindezt nem is akárhol, hanem egy elit luxusszállodában, aminek minden előnyét kiélvezi. Barátságot köt szerte Európából érkező kollégáival, akik körében felfedi lengyel származását, sármjával pedig népszerűvé válik a csinos hölgyek között. A testi örömökön túl idővel ismét rátalál a szerelem, először kapcsolódva valakihez érzelmileg megérkezése óta. Amikor azonban a háború alakulása veszélyessé kezd válni új életének legfontosabb embereire és kártyavárként hirtelen megint összedőlhet körülötte minden, észbe kap, hogy eredetileg miért is jött pont ide: a gazdagság farvizén habzsolás helyett terve a nácikon való sajátos bosszúhadjárata volt családjáért. Hogy megmentse magát és új komfortzónáját, ideje beváltani azt, amiért érkezett. ... Teljes szöveg »

  • age-cookies

    Egyes plakátok/képek, illetve előzetesek/videók 18 éven aluliaknak nem ajánlott, valamint sütiket használunk.

    A Filmlexikon böngészésével elfogadod ezeket. Részletek »

  • Rendben
mi ez? bezár
  • Ez a "telepítés" tulajdonképpen nem telepít semmit, semmihez nem fér hozzá a telefonon. A Filmlexikon logója egy indító ikonként fog megjelenni a menüben, ami a Chrome böngésző segítségével megnyitja a weboldalt. Miért jó ez? Egy kattintással elérhető a Filmlexikon, nem kell külön beírni a webcímet a Chrome-ba, illetve több látszik belőle, mert nincs ott a Chrome felső keresősávja.

Tárhely, VPS, domain köszi nem