Százkarátos szerelem

  • The Love Punch
  • 2013
  • vígjáték
  • 94 perc

Kate (Emma Thompson) és Richard (Pierce Brosnan) igazi zsémbes elvált házaspárként viselkedik egymás társaságában, miközben, bár évek óta külön élnek, a legjobb barátoktól kezdve gyerekeikig mindenki biztos benne, hogy egyszer ismét egymásra találnak. Kate szerint azonban erre már nincs esély, ezért sokkal szívesebben ismerkedne más férfiakkal, akár interneten, akár ismerősökön keresztül. Amikor azonban Richard egy nap azzal állít be hozzá, hogy egy cégpanama következtében minden vagyonukat és nyugdíjalapjukat elvesztették, valamint veszélybe került ígéretes gyermekeik jövője is, hajlandó exével Párizsba menni, hogy megmentsék a jövőjüket. Amikor pedig pénzüket visszaszerezni így sem tudják, kétségbeesett tervet eszelnek ki: az őket kisemmiző párizsi cég vezetőjének esküvőjére bejutva meglovasítanák a bájos menyasszony milliókat érő gyémánt nyakláncát, aminek az értéke kényelmesen biztosíthatná nyugdíjas éveiket. Vakmerő kalandjukban legjobb barátaik sietnek segítségükre, de az ötlet még így is eszelősnek hat: búvárkodni, hegyet mászni, embert és gyémántot rabolni nem éppen az ő koruknak és habitusuknak megfelelő rekreációs programsorozat.

Eredeti cím: The Love Punch

Rendező: Joel Hopkins

Magyar mozi premier: 2014.04.24.

Kate (Emma Thompson) és Richard (Pierce Brosnan) igazi zsémbes elvált házaspárként viselkedik egymás társaságában, miközben, bár évek óta külön élnek, a legjobb barátoktól kezdve gyerekeikig mindenki biztos benne, hogy egyszer ismét egymásra találnak. Kate szerint azonban erre már nincs esély, ezért sokkal szívesebben ismerkedne más férfiakkal, akár interneten, akár ismerősökön keresztül. Amikor azonban Richard egy nap azzal állít be hozzá, hogy egy cégpanama következtében minden vagyonukat és nyugdíjalapjukat elvesztették, valamint veszélybe került ígéretes gyermekeik jövője is, hajlandó exével Párizsba menni, hogy megmentsék a jövőjüket. Amikor pedig pénzüket visszaszerezni így sem tudják, kétségbeesett tervet eszelnek ki: az őket kisemmiző párizsi cég vezetőjének esküvőjére bejutva meglovasítanák a bájos menyasszony milliókat érő gyémánt nyakláncát, aminek az értéke kényelmesen biztosíthatná nyugdíjas éveiket. Vakmerő kalandjukban legjobb barátaik sietnek segítségükre, de az ötlet még így is eszelősnek hat: búvárkodni, hegyet mászni, embert és gyémántot rabolni nem éppen az ő koruknak és habitusuknak megfelelő rekreációs programsorozat. ... Teljes szöveg »

Szereplők

Előzetesek, videók

Kritikák, cikkek

Tetszett a film? Vagy az a tipikus "azért néztem meg, hogy másnak ne kelljen"? Mondd el másoknak is!

  • age-cookies

    Egyes plakátok/képek, illetve előzetesek/videók 18 éven aluliaknak nem ajánlott, valamint sütiket használunk.

    A Filmlexikon böngészésével elfogadod ezeket. Részletek »

  • Rendben
mi ez? bezár
  • Ez a "telepítés" tulajdonképpen nem telepít semmit, semmihez nem fér hozzá a telefonon. A Filmlexikon logója egy indító ikonként fog megjelenni a menüben, ami a Chrome böngésző segítségével megnyitja a weboldalt. Miért jó ez? Egy kattintással elérhető a Filmlexikon, nem kell külön beírni a webcímet a Chrome-ba, illetve több látszik belőle, mert nincs ott a Chrome felső keresősávja.

Tárhely, VPS, domain köszi nem