Vonat Busanba: Zombi expressz

  • Busanhaeng
  • 2016
  • dél-koreai akció, horror, thriller
  • 118 perc

A napjainkban játszódó történetben az elfoglalt befektetési tanácsadó, Seok-Woo elhatározza, hogy születésnapi ajándék gyanánt elviszi elhidegült kislányát a volt feleségéhez Busanba. Már a vonaton ülnek, amikor felugrik a járműre egy menekülő, sebesült nő, aki nem sokkal később szörnyű kínok között meghal, majd néhány pillanattal később vérszomjas szörnyetegként tér magához, és a görcstől kicsavarodott végtagokkal, őrjöngve ugrik rá a neki segíteni próbáló utaskísérőre. A Busanba induló járaton ragályként kezd el terjedni a pusztító kór, aminek hatására a halottak életre kelnek és mindenkit meg akarnak ölni, aki a szemük elé kerül. Egy maroknyi túlélő, köztük Seok-Woo és kislánya próbál menedéket találni a vonatot és az állomásokat is egyre jobban elárasztó fertőzöttek elől, ám a híradások szerint az egész országban ugyanez a helyzet, egy rejtélyes vírus elterjedése miatt a kormányzat szükségállapotot hirdetett, mindenhol káosz és pánik uralkodik. Busan állítólag még biztonságos, ezért a mozdonyvezető elhatározza, hogy az 500km-re fekvő városig már sehol sem állnak meg – azonban korántsem biztos, hogy ott élőket találnak majd ... Őrült tempójú hajsza kezdődik a túlélésért.

Eredeti cím: Busanhaeng

Rendező: Sang-ho Yeon

Magyar mozi premier: 2018.03.01.

A napjainkban játszódó történetben az elfoglalt befektetési tanácsadó, Seok-Woo elhatározza, hogy születésnapi ajándék gyanánt elviszi elhidegült kislányát a volt feleségéhez Busanba. Már a vonaton ülnek, amikor felugrik a járműre egy menekülő, sebesült nő, aki nem sokkal később szörnyű kínok között meghal, majd néhány pillanattal később vérszomjas szörnyetegként tér magához, és a görcstől kicsavarodott végtagokkal, őrjöngve ugrik rá a neki segíteni próbáló utaskísérőre. A Busanba induló járaton ragályként kezd el terjedni a pusztító kór, aminek hatására a halottak életre kelnek és mindenkit meg akarnak ölni, aki a szemük elé kerül. Egy maroknyi túlélő, köztük Seok-Woo és kislánya próbál menedéket találni a vonatot és az állomásokat is egyre jobban elárasztó fertőzöttek elől, ám a híradások szerint az egész országban ugyanez a helyzet, egy rejtélyes vírus elterjedése miatt a kormányzat szükségállapotot hirdetett, mindenhol káosz és pánik uralkodik. Busan állítólag még biztonságos, ezért a mozdonyvezető elhatározza, hogy az 500km-re fekvő városig már sehol sem állnak meg – azonban korántsem biztos, hogy ott élőket találnak majd ... Őrült tempójú hajsza kezdődik a túlélésért. ... Teljes szöveg »

Szereplők

Kritikák, cikkek

Tetszett a film? Vagy az a tipikus "azért néztem meg, hogy másnak ne kelljen"? Mondd el másoknak is!

  • age-cookies

    Egyes plakátok/képek, illetve előzetesek/videók 18 éven aluliaknak nem ajánlott, valamint sütiket használunk.

    A Filmlexikon böngészésével elfogadod ezeket. Részletek »

  • Rendben
mi ez? bezár
  • Ez a "telepítés" tulajdonképpen nem telepít semmit, semmihez nem fér hozzá a telefonon. A Filmlexikon logója egy indító ikonként fog megjelenni a menüben, ami a Chrome böngésző segítségével megnyitja a weboldalt. Miért jó ez? Egy kattintással elérhető a Filmlexikon, nem kell külön beírni a webcímet a Chrome-ba, illetve több látszik belőle, mert nincs ott a Chrome felső keresősávja.

Tárhely, VPS, domain köszi nem